Az üzleti innovációs díjat 2006-ban a Presztízs-díjon IHH a minősített nyelviskolának ítélték oda.

Az IHH nyelviskola létrehozása önmagában innovatív cselekedet volt huszonegy évvel ezelőtt, amikor Magyarországon a vállalkozásokra nem néztek jó szemmel - tartja Nagy Ottó László, aki átvehette cége nevében a kategória elismerő díját.

„Azt szoktam mondogatni a kollégáimnak, hogy csak elsőnek érdemes lenni, ám nem árt másoktól tanulni" - mondja a frissen megkapott innovációért járó díjat büszkén átölelve Nagy Ottó László, az IHH minősített nyelviskola alapítója. „Több kategóriában is neveztünk. Az év vállalkozója díjat a zsűri döntése alapján Prohászka úr kapta, megérdemelten. Ezután éreztem meg, talán az innovációban szerephez juthat az IHH, hiszen ezen vállalkozás a kezdetiktől fogva az innovációra, a megújuló fejlődésre épített. A Presztízs-díj-gálán számos olyan embert láttam a nézőtéren, aki valamilyen kapcsolatban volt már velünk, és bízom benne, még sokan válnak partnerünkké ügyfelünkké, látva: jó helyre mennek, ha hozzánk jönnek."

Nagy Ottó László a díj átvétele után munkatársainak is köszönetét mondott. Azoknak, akik a kezdet kezdetétől vele vannak, és azoknak is, akik új emberként azonosulnak a céljaival, és építenek egy még sikeresebb vállalkozást. A megújulást minden esetben szem előtt tartva. „Hogy milyen innovatívak vagyunk, talán az bizonyítja legjobban, hogy ötleteinket, módszereinket mások is használják már. Ez természetes, erről szól az innováció. Büszke vagyok a díjra, köszönöm az alapítóknak, a zsűrinek."

Az ötlet 21 éve

Nagy Ottó László éppen huszonegy esztendővel ezelőtt látta meg a lehetőséget a nyelvtanfolyamok szervezésében. Az IHH Nemzetközi Szabadidő Szervező Üzletház Szövetkezetet, melyet ma leginkább mint IHH minősített nyelviskola említenek, tizenöt évvel ezelőtt alapította meg. Ettől a pillanattól kezdve mindig is az innovációra, a megújításra, valamint az új dolgok befogadására, közvetítésére épített a vállalkozó. Sorra alakultak meg olyan intézmények, mint a Vocational Academy két tannyelvű iskolák, melyek az általános iskolától a középszintű oktatásig, sőt, a felnőttképzésig sokrétű feladatot látnak el. Nagy Ottó Lászlónak

kategóriában is neveztünk. Az év vállalkozója díjat a zsűri döntése alapján Prohászka úr kapta, megérdemelten. Ezután éreztem meg, talán az innovációban szerephez juthat az IHH, hiszen ezen vállalkozás a kezdetektől fogva az innovációra, a megújuló fejlődésre épített. A Presztízs-díj-gálán számos olyan embert láttam a nézőtéren, aki valamilyen kapcsolatban volt már velünk, és bízom benne, még sokan válnak partnerünkké ügyfelünkké, látva: jó helyre mennek, ha hozzánk jönnek."